Amire szükséged lehet 2014 tavaszán (2. rész)

Végre elérkeztünk erre a pontra is, túlélve a hóviharokat, a fagypont alatti hőmérsékletet és itt az igazi tavasz, ami egyenlő a női ruhatárak felfrissülésére. Így hoztam pár ötletet, hogyan is lehetne ezt megvalósítani.

16. Statement póló – Lehet képregény feliratos, retro stílusú szöveges vagy idézetes.

17. Felkapom-és-már-megyek-is ruha – Egy egyszerű ruha, amit nem kell feldobni semmivel, épp eléggé mintás ahhoz, hogy ne olvadjunk be a környezetünkbe és ne váljunk unalmassá. Viselhetjük munkába nagy pakolós táskával párosítva, vagy mehetünk benne piknikezni is egy hátizsákkal a hátunkon. A hangsúly ezúttal a több funkcionalitáson van.

18. Egyrészes fürdőruha – Egy kifinomult egyrészes fürdőruha nem a Csajok szabadon újszínészgárdájának egyik tagján lesz látható, de számunkra egy igazi befektetés lehet.

19. A minimalista „Bucket Bag” – Kérlek, hagy mutassam be legújabb szenvedélyedet. Menő és egyben klasszikus. Minden belefér és ő lesz az új munkából-a-hétvégébe táskád.

20. Beatle csizma – A Chelsea csizma kap egy kis frissítést ebben a szezonban és karcsúbb orrokkal jelenik meg újra. Ionikusak és elegánsak, de csak akkor jöhetsz rá igazán, miután te is hordtad egy boho ruhával vagy egy szakadt farmernadrággal.

21. Sportos dzseki – A bomber trend továbbra is erősnek ígérkezik, és ebben a szezonban megjelenik egy kicsit szexibb és nőiesebb formában is ami fenomenális.

22. Divat pulóver – Valamivel több „design” van benne, mint egy sima pulcsiban. Jellegzetességük, hogy a válluk lentebb helyeződik a megszokottnál és van bennük valami vintage hatás. Sajátodat viseld mintás rövidnadrággal és tornacipővel.

23. Laza nadrág – Tágas, de nem túlzottan bő és finom bevarrások vannak rajta, de ez nem az a tipikus ’80-as évek karrierista nőjének nadrágja.

24. Férfi mellény – Megint egy számomra érthetetlen trend, remélhetőleg nem is él majd túl sokáig, bár egy sima fehér póló és farmer összeállításhoz passzol.

25. Kockás ruha – Az igazi retro ruha a klasszikus midi hosszúsággal.

26. Sport szandál – Ellent mond az eddigi lábbeli trendeknek, viszont biztos rettenetesen kényelmes és egyértleműen minimalista.

27. Csíkos felső – Nincs tavaszi lista csíkos pólók nélkül.

28. Nőies hátizsák – A hátizsák nem tűnik el a közeljövőben sem, hanem egyre inkább átalakul a természetjáró iskolás stílusból nőiessé.

29. Hatalmas és karakteres nyakláncok – Kevesebb szerepet kapnak a statement nyakláncok és a durva, szerszámokra hajazó ékszerek veszik át a helyüket. Ezek a darabok kifejezetten kemény csajoknak lett kitalálva.

30. Kifinomult overáll – Ahhoz is elég kényelmes, hogy az ágyban feküdj benne, de egy tavaszi koktél-viseletnek inkább felel meg, mint henyéléshez. Csak kell hozzá egy csini magassarkú és tökéletes ajakak – voilá! kész is a bombázó.

Ajánló
Kommentek
  1. Én