A farmer története

A farmernadrág és maga a farmer anyag a legnagyobb túlélője a divatnak. Folyamatosan részt vesz az életünkben és nagyon ritka az az ember, aki napjainkban nem rendelkezik legalább egy darabbal.

A farmer, mint ruhadarab pontosan 1873. május 20-án született meg. Ekkor készítették el az első nadrágot ebből a sötétkék vászonból, amit szegecsekkel erősítettek meg, hogy megfelelő legyen a munkások számára.
Magát a farmert Jacob Davis készítette el. A kék, magas teherbírású anyagot pedig Levi Strauss szállította Franciaországból, majd Olaszországból. A vászont pedig először denim-nek, majd jeans-nek nevezték el.

De a farmer igazi sikerét sztároknak és divatikonoknak köszönheti, és annak ahogyan viselték.
Íme pár kép, ami divatossá tette a ruhadarabot:

Marilyn Monroe az örök szex szimbólum, nagy rajongója volt ennek az eleinte férfias viseletnek, bár rajta közel sem volt férfias, inkább nagyon szexi.

Marlon Brando, a férfiasság megtestesítőjének több filmes megjelenésének is kulcsfontosságú darabja volt a farmer.

A Rolling Stones egyik albumán egy farmert viselő férfi alsó része van elölről és hátulról is lefotózva. (Abban az időben ez elég vérlázítónak számított.)

Jane Birkin amit felvett a ’70-es években, azok a mai napig megállják a helyüket a divatban. A fehér egyszerű felső és a farmer minden idők legjobb párosítása.

Ha tovább haladunk az idővonalunkon, megérkezünk a ’80-as évekbe, ahol az óriási trapéz szár leszűkül, cserébe pedig répa szárat ás magas derekat kapunk.

A ’90-es években pedig tovább folytatódott a farmer menetelése és szinte már őrületté vált. Ezt a Beverly Hills 902010-ben szemléltette a legjobban.

A nagy divatházak is örömmel használták az anyagot, és innen nem is volt már igazán visszaút, a farmer terjedése megállíthatatlanná vált. A farmernadrág, mint luxuscikk határozottan beírta magát a divattörténelembe.

A farmer mára már szezontól és trendektől függetlenül szárnyal és a sztárok is előszeretettel hordják.

Ben Affleck és a klasszikus bakancs-kockásing-farmer viselet.

Rihanna akármilyen fazont visel, mindegyik jól áll neki.

Ali Larter Cara Delevingne Kim Kardashian Kate Moss

Ajánló
Kommentek
  1. Én