Lady Gaga hozza a formáját

Új albumához készített egy kis filmet is, melyben ismét érdekeset alkotott, de nem csak a jelenetekkel, hanem ruhái is nagyon szemrevalóak, melyeket végre hordható kategóriába sorolhatunk...

Lady Gaga új klipjével ismét elképesztőt alkotott. Nem hazudtolja meg önmagát most sem a különbféle jelenetekkel és érdekesnél érdekesebb szettjeivel. A G.U.Y. című Artpop film márciusban debütált, de talán most kezdjük megemészteni ezt a több mint 7 perces rendkívül sokszínű klipet. Olyan jeleneteket láthatunk benne, melyeket nem tudunk hová tenni, hogy mi is igazából a történet lényege. Feltámaszt benne néhány elhunyt világhírű és tiszteletre méltó embert, mint Michael Jackson, Jézus, Gandhi és John Lennon személyét. A videóba az énekesnőnek három száma került be az új albumból; a G.U.Y., a Vénus és az Artpop című dalok részletei szólalnak meg benne.

Na de nézzük csak mostani ruházatait:

Rögtön az elején hatalmas szárnyakkal láthatjuk, mintha tényleg a sajátjai lennének.

Ezek után, mint egy istennő, átváltozik teljesen fehérbe. Csipke bodyt visel és hatalmas tollfejdíszt. Majd lábhajlatig érő fehér hajjal, letisztult sima fehér bodyban énekel, amelyben véleményem szerint nagyon szép az énekesnő.

Aztán az egyrészesekről átvált a két részes szettre, amely szintén fehér és a fehér környezetben nagyon elegánsan fest még így is, hogy alig visel ruhát.

A tőle megszokott módon, nem nagyon szereti eltakarni bájait, így a következő képekben, jelenetekben érdekes szabású fürdőruhákat visel. Mindegyik szín jól áll neki, de talán az arany az, ami igazán különleges.

A fehér színek mellett a fekete is előkerül. Mint ahogyan ha valahol ott a jó, akkor a gonosz is színre lép. Fekete madárszárnyakkal díszített fejdíszben és szőrös kabátban mutatkozik és egy egyrészes testhezálló, az egész testen végigfutó fekete, ezüstön csillogó mintával ötvözve.

Kis ezüstösen csillogó szoknyában és rövid ezüst melltartórészes felsőben táncol a következőkben, amely kislányos hatást kölcsönöz számára.

Kicsit talán szolidabbak ezek a szettek, mint amikben eddig láthattuk őt, de nagyon tetszetősek. Remélem ti is láttok köztük olyat, amelyeket szívesen viselnétek.

Ajánló
Kommentek
  1. Én